A tanfolyamba nagy lendülettel vágtam bele. Nagy terveim voltak, leginkább a túlélés. Annyira váltani akartam, annyira mást csinálni, hogy szinte ezt az egy lehetőséget láttam kiútként. Szerencsére volt előképzettségem, így elég gyorsan haladtam a tanfolyammal. Nagyon tetszettek a házi feladatok, amikre értékelés érkezett, egyfajta visszajelzés, jó úton járok-e. A gyerekeim kifejezetten örültek, hogy na végre nem csak nekik van házijuk.

Tanfolyam és a házi feladatok

Azt vettem észre – azon túl hogy azt gondoltam elég jártas vagyok a Photoshopban -, hogy rengeteg kis apró trükk van amik nagyon hasznosak. Olyan volt mintha tudásom zsákján a lyukakat apránként befoltoznánk. Nagyon élveztem, hogy új dolgokat tanulok, gyarapodok.

WordPress

Korábban nem találkoztam a WordPress-el, a tartalomkezelő rendszerekről csak annyit tudtam, hogy a sablonokba nem nagyon lehet belenyúlni, ott bűvészkedni nem nagyon, tartalmat frissíteni viszont lehet. Háttal nem kezdünk mondatot de “hát ezt nem jól tudtam”.

Az első “átdizájnolós” feladat még nem tűnt bonyolultnak, de a második azért okozott némi fejfájást. Azt azért korábban már megtanultam, hogy a weboldalak szerkesztése terén mindig több megoldás van, így ennél is ehhez folyamodtam. Kód kód hátán, mire megértettem melyik mit vezérel, beletelt kis időbe. Egyre magabiztosabb lettem és jó barátságot kötöttem az “Elem vizsgálóval” is. Természetesen elkészült a feladat…

Vizsgamunka

Mi más is lehetne  a vizsgamunkám, mint a saját szolgáltatásomat eladó oldal… ennek a tervei kezdtek összaállni a fejemben. (Előreszaladok: az eredményt tartja kezében az olvasó!)

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ.Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezár